Rólunk
Beloiannisz Hajóért Alapítvány
működési irányelvek
Célkitűzésünk
A Beloiannisz Hajóért Alapítvány célja a környezeti nevelés, a környezeti felelősségvállalást és a belvízi hajózást megismertető oktatás. Alapítványunk kulturális értékmentés keretében a Beloiannisz nevű, 1952-ben épült, ikonikus ismertségű hajó felújítását és állagmegóvását, karbantartását tűzte ki céljául, amely klímavédelemmel kapcsolatos érzékenyítő előadások és képzések helyszínéül is szolgál. Missziónk, hogy környezeti nevelési tevékenységünket a megszokottól eltérő környezetben, a tapasztalást fókuszba helyezve szervezzük, elsősorban általános iskolás tanulók részére, környezetvédelmi szakmai szervezetek együttműködése mellett.
Működésünk alapelvei
Alapítványunk politikailag független civil szervezetként működik. Fontosnak tartjuk, hogy elhatárolódjunk mindennemű bel- és külpolitikai érintettségtől. Nem kívánunk sem pártok, sem politikai oldalak nézeteihez kapcsolódni, azokkal azonosulni. A Beloiannisz fedélzete mindenki számára nyitott és adott lehetőség a természet-gép-ember kapcsolati élményének átélésére. Szívesen látunk bárkit a hajón, aki a fedélzetre lépéssel elfogadja a jelen működési irányelveket és a hajózási szabályzatunkat.
Alapítványunk nyitott a mindenkori kormányzat által ellenőrzött intézményi kooperációkra. Alapítványunk a hatályos jogszabályoknak megfelelően, átláthatóságot biztosítva működik. Fontosnak tartjuk a civil szervezetek és az állami szféra szakmai kapcsolatát. Ezt nyitottsággal, átláthatósággal és együttműködési hajlandósággal biztosítjuk alapítványunk részéről.
A Beloiannisz Hajóért Alapítvány a hazai intézményi együttműködés(ek)en túl, fontos kapcsolattartó és szervező munkát végez hazai és nemzetközi szakmai szervezetekkel, intézményekkel, szakemberekkel, amely munka a hajózási értékmegőrzésre és a környezeti szemléletformálásra irányul.
Alapítványunk nemi, vallási, társadalmi beállítottság és faji hovatartozástól függetlenül mindenkit szeretettel vár a fedélzeten, aki a Beloiannisz hajó élményvilágára kíváncsi, vagy csak hajózni szeretne. Célunk, hogy minél szélesebb körben átadhassuk azt az értékrendet és élményt, amit az alapítvány a hajón keresztül közvetít. Fontosnak tartjuk, hogy ez a kétirányú kapcsolat csak úgy működhet, ha a hajózók és az utasok a fedélzetre lépéssel elfogadják a jelen irányelveinket és a hajózási szabályzatunkat.
Ugyanezzel a nyitottsággal végezzük mindennapos szervezeti munkánkat is, aminek középpontjában a természet-gép-ember élménykapcsolat folyamatos építése áll.
Átláthatóság
Alapítványunk közhasznú szervezeti státuszra törekszik, ennek érdekében az alapítvány pénzügyeit ellenőrző felügyelő bizottságot tart fenn a kuratórium mellett. Az alapítvány szükségszerűen profitorientált gazdasági tevékenységet is folytat a hajó minőségi üzemeltetéséből fakadóan. Az ez irányú bevételt a hajó és az alapítvány működésének fenntartására, és értékmegőrzésére vagyunk köteles költeni.
Fontosnak tartjuk a pénzügyi és könyvelési transzparenciát, amit kérés esetén bárki számára hozzáférhetővé teszünk.
- Alapítványunk ajándékozás keretein belül befogadta az MS Beloiannisz (1952) hajót, valamint annak összes fellelt alkatrészét és tervdokumentációját 2021. október 21-én.
- Alapítványunk az ÉZFF/119452-1/2021-ITM iktatószámon, 2021. december 23. napon Prof. Dr. Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter által hozott támogatási döntés alapján támogatást kapott az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól klímavédelemre,-kommunikációra, a támogatás összege: 1.049.992.875,- Ft.
- Alapítványunk 10.000.000,- Ft adományt kapott a Novo-Lab Kft.-től 2022. február 16-án.
Kommunikáció és kapcsolat
Csapatunk működése kezdetétől fontosnak tartja az alapítványhoz köthető események és hírek minőségi és nyílt információ átadását a sajtó és minden érdeklődő számára. Ezt a tevékenységet 2022-től angol és magyar nyelven is végezzük. Nyitottak vagyunk minden hazai és nemzetközi sajtóorgánum megkeresésére és folyamatosan építjük a tájékoztatás minél szélesebb körű kiterjesztését.
Kiemelten fontos kérdésekben a Beloiannisz Hajóért Alapítvány mindenkori kuratóriumi elnöke nyilatkozik, ha erre nincs lehetőség, a kommunikációs munkatárs látja el.
Alapítványunk elérhetőségei:
Posta cím: 8600 Siófok, Bajcsy-Zsilinszky utca 70.
E-mail cím: kuratorium@beloiannisz.com
Telefonszám: +36 20 276 9371
Web: www.facebook.com/msbeloiannisz

Akadálymentesítés
Alapítványunknak fontosak az akadálymentesítési irányelvek és megoldások, azonban a hajónk történelmi jellegéből következően nem teljesíti a szükséges követelményeket. A műszaki emlék státusz ez esetben olyan értéket képez, ami nem teszi lehetővé a jármű drasztikus átalakítását, így az akadálymentes használat több ponton kompromisszumokat tesz szükségessé. Ennek áthidalására a Beloiannisz hajó csapata speciális szolgáltatást nyújt, hogy a felmerülő esetleges helyzetekben minél hasznosabb segítséget tudjunk adni. A hajó akadálymentesítését érintő konkrét kérdéseit a hajózási szabályzatunk kezeli.
Környezetvédelem és szemléletformálás, értékmegőrzés
Alapítványunk kiemelten fontos kérdésként kezeli a környezet védelmét, megóvását és az erről folytatott kommunikáció megteremtését. Ennek érdekében saját oktatási programot dolgoztunk ki, ami elsősorban általános iskolásoknak szóló egész napos rendezvényeknek ad otthont a Beloiannisz hajó fedélzetén.
A jármű felújítása során több környezetvédelmi megoldást építünk be, illetve alakítunk át oly módon, hogy azok energiahatékonysága és működési elve az érdeklődők számára is nyomon követhető, érthető legyen.
Alapvető értékrendbeli normaként kezeljük a Balaton mint cél régió természeti értékét és megóvását. A Balaton hajózás nélkül is érték, Balaton nélkül viszont nincs hajózás a tavon. Ezen szemlélet mentén alakítjuk a hajózási tevékenységünket és az ehhez kapcsolódó programszervezést. Az ez irányú munkánkat számos külső szakmai szervezet és független szakértő segíti.
A Beloiannisz hajó felújítása egyfelöl a konkrét jármű - mint műszaki emlék - megőrzéséről szól, másrészt a műszaki emlékek társadalomban betöltött szerepének általános fejlesztését jelenti.
Az alapítvány neve és története
A Beloiannisz hajót a Balatonfüredi Hajógyár építette 1951–1952 között. A nevét Nikosz Beloiannisz görög politikus és mártír után kapta. Ez a magyar utasszállító motorhajó évtizedekig közlekedett a Balatonon, és ezáltal az egyik legismertebb magyar hajó, Magyarország legnagyobb tavi hajója.
A Beloiannisz névre és a hajó múltjára megkerülhetetlen történelmi következményként, mára fontos társadalmi értékként tekintünk. A Beloiannisz hajó önálló, pótolhatatlan értékű entitásként van jelen az európai kultúrában. Ennek értékét hivatott alapítványunk megőrizni és a mai kor kihívásaira reagálni programjainkkal.
A név szerves része a hajónak. Hisszük, hogy egy hajó névadása spirituális aktus. A név megváltoztatása a hajó alap identitásába szólna bele, amit a tradicionális hajózási értékrend sosem támogatott.
A Beloiannisz hajó kialakítását tekintve alkalmas olyan történelmi helyszínek, helyzetek megelevenítésére, ami filmforgatások, művészeti performanszok vagy más, egyéb rendezvények szervezésére ad lehetőséget.
Alapítványunk 2021. szeptember 14. napján került bejegyzésre. Alapítványunk jelenlegi kuratóriumi elnöke: Vizy Márton György.
Hajózási szabályzat
Hajózási szabályzatunk általános normákat támaszt az utasok és a hajó történelmi megörzését illetően. Kidolgozása a hajó beüzemelésekor kerül megvalósításra.